2012. június 01., péntek 22:54

Harcok

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Bármennyire furcsán hangzik, de vannak harcaim. Gondoltam most ezekről is beszámolok nektek hátha valakinek segítek a leírtakkal. Na, igen és legalább látjátok, hogy minden pozitív beírásom ellenére sem minden annyira jó az életemben csak a kérdés az, hogy szemlélem magam helyzetét?

Harcaim lényegében saját (pillanatnyi) érzésem leküzdése köré összpontosulnak. Talán meglepő, de csupán a gyermekotthon körüli érzelmeimről van szó. Tényleg nem nagy ügy –mégis nekem azzá vált és öntötte el az életemet. Egyszerűen annyira felkavaró pedig a hét csúcspontja, amit két hét készülés előz meg. Az igazság, hogy évek óta nem teljesítek olyan rosszul az egyetemen, mint jelen pillanatban és koncentrációm elég sokat romlott. Úgy tűnik Isten beíratott egy iskolába, hogy megtanuljam kezelni az érzéseimet. Igazából ennek örülök, mert egy évek óta húzódó problémámra végre pont kerülhet. A lecke kemény, de az érdemjegy garantált. Szerintem csak én látom így a gyermekotthont mivel erősen érzelmi beállítottságú egyén vagyok, ezért az ottani események jobban hatnak rám és erre nem voltam felkészülve!

Mindaz, amit leírtam furcsán hangzik… de egy annyira más világ számomra az egész! Tudnotok kell, hogy legyen szó börtönről, nevelőintézetről vagy idősek otthonáról a helyek közös jellemzője, hogy ott tartózkodó emberek nem önszántukból kerültek oda, így az ott tartózkodók kiszolgáltatottabbak, mint mi. Talán ez teszi annyira mássá!
Ez a másvilág felkavaró, félelmetes, de izgalmas és még folytathatnám a jelzők sorolását. Higgyétek el hihetetlen az egész! Mindig úgy érkezünk, hogy sose lehet tudni mi vár ránk… Nem akarok bemenni, majd utána nem akarok kijönni!

Megrázó, hogy néhány gyermek úgy ölel, hogy meg fagy bennem a vér! Több testi érintést kapok az alatt az egy óra alatt, mint egész héten. A gyerekek ragaszkodása néha egészen ijesztő méreteket tud ölteni. A héten közölte velünk két kislány, hogy ők most jönnek velünk a villamosig. Ne tudjátok meg. nem akartak elengedni minket. Hát nem tudom, kit nem kavar fel, mert engem igen.

Ijesztő átélni, hogy belépve minden szempár rád szegeződik, minden mozdulatodat lesik, és minden hibáért szólnak a gyermekek. Nagyon rossz, hogy egy-egy éles helyzetben keménynek kell lenned érzelmek nélkül, miközben tudod, hogy az egész azért van, hogy az a szegény gyerek több szeretet figyelmet kapjon. A csoportunkban 11 gyerek van, és hihetetlen mennyi figyelmet törődést igényelnek külön, mert nincs olyan ember, akitől kapnának. A szívem szakad meg, hogy kéthetente járunk csupán, de se időnk nem lenne, de érzelmileg nem bírnám.

De hihetetlen, hogy az alatt az egy óra alatt többet harcolunk Ágival, mint egész héten. Mert azt elérni, hogy egy gyereket is érdeklejen az Isten igéje… Persze szóval a kicsiket, akik kb. csak játékra tudnak gondolni pont majd két idegennek az Istenről hozott meséi fogják érdekelni… és tudjátok mi a durva, hogy mégis!

Szóval Én nem értem az Istent! A leírtakból kitűnik, hogy Urunk kevés nálam alkalmatlanabb személyt találhatott volna a szolgálatra. Nem hiszem, hogy másoknak mindez probléma illetve nem tudom, mert Ágival erről még nem beszéltem és ki tudja, lehet, hogy ő is hasonlókról számolna be nektek! Nekem most ez egy harc, de Isten küldött és végig csinálom, mert ő jobban tuja mi jó nekem, mint én magamnak és hiszem, hogy csak ő tudja igazán, hogy mi a terve velem. 
Megjelent: 3534 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. június 01., péntek 23:00

1 hozzászólás

  • Hozzászólás hivatkozás Krakker Ádám 2012. június 02., szombat 09:05 Írta: Krakker Ádám

    A félreértések elkerülése végett szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon-nagyon szeretek az otthonba járni és nagy ajándék ez Istentől az életemben, de ezt ti is tudjátok!

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

joomla template
Dvid ifi - 2012 - Soli Deo Gloria